Üdvözlök mindenkit

Kezdeném azzal, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem, ennyi az utolsó, amit azok, akik nem a közvetlen környezetembe tartoznak hallani fognak rólam. Persze közvetlen környezetem módosult  egy cseppet, alkalmam nyílik arra, hogy sokakat már ne tarthassak (önhibából, vagy máséból, lényegtelen) közvetlen környezetem tagjainak, és ne üdvözöljek j tagokat benne, ugyanis egyelőre nincsenek új tagjai, de bizonyára előbb-utóbb rátalok még olyan emberekre, akik vannak olyan senkik, hogy velem barátkozzanak. Gondok vannak a fejemben, igen, köszi, rájöttem. Szóval szó, mi szó beleszartak a lelkivilágomba, egy ideig pedig kizárólag három-négy emberrel szándékozom a szűk családi körömön kívül bárminemű kapcsolatot is teremteni a külvilágból. Szomorú vagyok, heló.

Szóval köszönöm mindenkinek, aki néha olvasott, megyek hányni magamtól, kommentárokat a bejegyzés alá mellőzzétek.

Üdv : )

The Kolin koncert az U26-ban

A minap természetesen én is jelen voltam az U26-ban megrendezésre kerülő Kolin koncerten, hiába néztem volna meg a The hated tomorrow-ot is élőben, lekéstük, így aztán ezt a lehetőséget elmulasztottam… túl sokat szenvedtünk, és várakoztunk össze-vissza előtte, de persze a jelentős mennyiségű alkohol, amit elfogyasztottunk ellensúlyozta az egészet. Megérkeztünk, nem tudom hánykor, sajnos a szesztől mindig megromlik az időérzékem, és ha akkor éppen tudom is  a pontos időt, másnapra száz százalék, hogy elfelejtem. Ott találkoztunk Zsombival és Esztivel, leültünk hátul a padra, és a többiekkel együtt elfogyasztottuk a kis boroskólánkat – amire persze egyből kellett egy rágó, nem szereti senki a kocsmaszagot, így én sem. Miután ezzel megvoltunk, beálltunk a második sorba előre, ahol elénktolakodott pár nagyhajú lány, az egyik épp megélte azt a súlyt, amikor már érdemes lenne levágni, de volt szép véjfárer szemüvege azon a csodás malacképen, menőbb volt, mint én, úgyhogy nem bántottam, csak lesúlytó pillantásokat vetettem rá – barátnőjének pedig a vállára hamuztam mérgemben… de megérdemelték… vagy csak részeg voltam, mindenesetre akkor éppen nagyon humorosnak találtam magam. Kiéltem magam a csíkos inges fotós bámulásában, lehet többnyire inkább őt figyeltem, nem is a koncertet, hülyének is nézhetett szegény, de ettől függetlenül a zenei élmény ugyanúgy átjött. Először hallottam őket élőben (legutóbb amikor részt vettem a Kolin koncertjén több ismerősöm állítása szerint is playbackről ment az egész), de meg kell hagyni így is remek volt. Az új album szintúgy elnyerte a tetszésemet, a Mary Poppins című számuk kifejezetten tetszett. Természetesen még mindig nem vagyok az a koncerten tombolós, sikítozós, ugrálós arc, de nem bírtam megállni, hogy egy-egy ismertebb számra ne táncoljak én is a többiekkel. Mindezt összefoglalva remek hangulat, remek koncert, minden szép volt és jó. Az egyetlen, amit már múltkor sem értettem, hogy ha egy fellépésen bevállalják a Lollipop Factory ruháit, alapjáraton, mint közember miért nem viselik őket, vagy legalább koncert után miért nem… Ha már színpadon bevállalják illendő lenne – legalábbis szerintem. Elgondolásom szerint viszont ez is inkább reklám, és erősíti az egész zenekar egyéniségét.
Na jó, összefoglalva jó volt, jól éreztük magunkat – azt hiszem beszélhetek a többiek nevében is, Esztiében legalábbis mindenképp.

Ennyi voltam mára, jóccakát : )

Hellóhelló mindenkinek!

Újra írok, létrehozok egy kizárólag személyes blogot, természetesen névtelenül. Innentől csak és kizárólag… hát nevezzük cikkeknek, szóval innentől kizárólag cikkeket olvashattok tőlem itt, annak, hogy sajnálom magam vége ha minden igaz. : D

Újabb önsajnáltatós ömlengés

Megint elöntött az önsajnálat. Megszokhattátok már, tudjátok, én vagyok a lány, aki vagy napi huszonnégy órában depressziós, vagy részeg. Persze nem mintha lenne okom sajnálni magam, lehetne rosszabb is a helyzet… éhezhetnék, lehetnék árva, vagy éppen teljesen kirekesztett, extrémen ronda hardcore kocka, és a végtelenségig sorolhatnám még, ha jelen pillanatban a saját helyzetemet nem tartanám százszor, ezerszer, milliószor rosszabbnak másokénál. Rendben van, eddig is utáltam az embereket (tisztelet annak a kevés kivételnek), de most… megint belémitta magát az üresség. Az Űr, amit nem tudok kitölteni, és a pillanat, amikor már nem is akarom igazán kitölteni az Űrt. Nem hiszem, hogy csalódást el bírnék viselni, és természetesen megint csak úgy beszélek a csalódásról, mintha történt volna valami, valaki átvert volna, mintha csak lerombolták volna hazugságokból épített álomváramat. A legszebb az egészben, hogy semmiféle álomvár nem épült… És itt megakadtam az írásban. Hogyan fogalmazzam meg érzéseimet, valaki olyannak, mint Te, kedves olvasom, aki nyilvánvalóan feleannyira sem ismersz, mint gondolod, vagy éppen az igazi nevemet sem tudod? Hogyan mondhatnám el mit érzek most, így éjféltájt, amikor lehet még csak köszönőviszonyban sem vagyunk? Túl vagyok már egy grillcsirke nagyrészén, három vastag szelet sonkán, mindehhez fél kiló kenyéren, egy csomag öt darabos Bountyn, és fél csomag kekszen, és még csak bűntudatot sem érzek. Ismered ezt az érzést, igen? Amikor szakítottál a barátoddal, akivel majdnem egy hétig együtt voltatok? Vagy amikor anyukád kijelentette, hogy nem kapod meg a motort, amit kinéztél? Reflexből mosolygok. Néha meg azért, mert vicces valami, néha meg csak úgy, mert annyira azért mégsem vagyok normális, mint lehetnék, vagy kellene, vagy illene, ahogy tetszik. Persze én megint csak ott tartok, hogy olyan dolgokról álmodozom, amik a múltban történtek, abban a múltban, amit ebből a távlatból már semmiképp sem tarthatok valóságosnak. Csak repülhetnék vissza pár évet… vagy akár csak egyet… esküszöm mindent másképp tennék. Természetesen fő, hogy még mindig teljes mértékig reálisan tudok gondolkozni, nemdebár?

Üdvözlettel:
Miya, a zártosztályából

Botrányt csinálok a MÁV-nak

Az alábbi e-mailt küldtem el a MÁV panaszirodájának, illetve a megintallunkvaze.blog.hu oldal számára. Csak azért, hogy tudja mindenki miről van szó.

Üdvözlöm, Besenyei Cintia vagyok, és szeretném bejelenteni tapasztalataimat kedves kollégájukkal kapcsolatban, mert gyakorlatban megfenyegetett, a vonaton kiabált velem, és nem a szabályoknak megfelelően járt el, ugyanis amikor már negyedszer közöltem vele, hogy nincs diákigazolványom, ellenben személyivel tudom igazolni, hogy tizennyolc alatt vagyok (ugyebár addig tanköteles vagyok), képes volt két megállón keresztül hajtogatni, hogy kéri a személyimet, utána érvénytelenné tette a bérletemet (áthúzta, és ráírta, hogy “Nem érvényes”, azt hiszem ehhez nincs joga, de utánaolvasok). Kiegészítőjegyet ugye nem vásároltam, akkor emelte fel a hangját, és ismét a személyimet kérte (ekkor már azzal fenyegetett, hogy “leszállít”, illetve rendőrt hív), fel sem ajánlotta a vonaton való jegyvásárlás lehetőségét, amikor azonban erre figyelmeztettem benyögte két megállóra, hogy ötszáznyolcvan Forint lesz. Én megérdeklődtem, hogy a jegyen mi kerül ennyibe, szerinte ez pótdíj volt, ámde tudtommal a pótdíj nem ilyen árban van. Végezetül leszálltam, még rámosolyogtam az ellenőrre, és elmorogtam, hogy “Hogy szakadna szét…”, mire az ő reakciója az volt, hogy “Ha most civilben lennék megtépném!”. Mindez természetesen egy olyan ötven feletti férfi szájából. Mikor felhívtam egy addig velem utazó barátomat, hogy kérje el az ellenőr adatait nem volt hajlandó megadni. Ez ma hajnalban (márc. 28.) a 4.56-os, Déli-Pályaudvarból Érd-felsőn át közlekedő vonaton történt. Érdeklődni szeretnék, hogy ez egy ekkora szervezet egyenruháját viselő férfi mégis hogy engedhet meg magának ilyen hangnemet, vagy ilyen kijelentést egy tizenhétéves diáklánnyal szemben.
Várom mielőbbi válaszukat.

Hétvége part 1 ~ Péntek ~ Save Our Style

S.O.S. – Save Our Style

Nem is körítenék, belekezdek a már annyit reklámozott, Düreres buli kritizálásába. Elmentem, a Green Trash jóvoltából amúgy is ingyen mentem, illetve fotóztam volna (más kérdés, hogy a szervízben elpiszkáltak valamit a gépemen, és ezért nem működött).
Nem éppen jó hangulatban futottam be a szórakozóhely nagytermébe, és az sem derített jobb kedvre, hogy körbe voltam véve emósokkal… Oké, nemrég még nevettem rajtuk, de ez már nem vicces. Mindegy, ittunk lent egy Gin Tonicot, és amikor úgy gondoltuk hamarosan kezd a Green Trash visszatértünk… Kriszta és Dimbul bementek az első sorba, én meg egy hangfalnak támaszkodva nézelődtem. És igen, büszke voltam, tényleg büszke voltam a fiúkra, mert igazán jók voltak, és remek hangulatot csináltak a közönségnek is, egy szavam nem lehet.
Utána jött az Anti Fitness Club… Oké, tényleg jó az is. Más kérdés, hogy a zenekar mindhárom tagját elszállt kis nyomoréknak tartom, de a zene maga tényleg jól meg van csinálva, még akkor is, ha ez nem az én stílusom. Persze egy idő után jóból is megárt a sok, úgyhogy előkaptam az MP4-emet, és hallgattam egy kis Versailles-t, csupán a lelki békém megőrzéséért. Erre sem pazarolnék több szót, egészségükre, az emósok jól érezték magukat, és végülis nekik szervezték ezt a bulit.
Na igen, gondolom úgy tervezte a szervezőség, hogy ezek után a drum and bass-nak mindenki örülni fog… hát én a fejemet fogtam kéremszépen, egyszerűen ezt a zenei (??) stílust sem vagyok képes elviselni, pedig már egy pár éve benne van a köztudatban. A nagy “buli kifulladásig” abban merült ki, hogy az emósok fogócskáztak, meg megpróbáltak táncolni (több, inkább kevesebb sikerrel). Amikor elegem lett el is orientálódtam Krisztával együtt megnézni mi van a kisteremben, és egyszerűen isteni volt egy kis hárdkóóór. Az emberek látványa is megnyugtató volt, mégsem lóg mindenkinek a szemébe a haja.
Hamarosan le is léptünk, szép volt, jó volt, elég volt. : )

Digital Sushi 11. (2010. márc. 12.)

Ígértem nektek tegnap egy kicsit illuminált állapotban egy blogbejegyzést, így aztán mindenképp írnom kell, na meg alapjáraton sem mulasztanék el egy ilyen csodás alkalmat a kritizálásra. Természetesen nem a bulit fogom kritizálni, az remek volt, inkább néhány fiatallal, aki részt vett rajta.

Nos mi Gergoval úgy éjfél tájékán estünk be a Total Metal Clubba, kicsikét részegen, kicsikét punkzenéket énekelve. Ha nem üvöltöttük el még kint háromszor, hogy “Hu há hu hááré, internacionále szolidárité”, akkor egyszer sem, nagyon mókás volt, de szerintem csak azért rúgtam be, mert mielőtt elindultam volna bevettem egy Algopirint fejfájás ellen… erre ittam meg a Controlban két macifröccsöt, és nagyon jó állapotban voltam. Szóval kifizetjük a jegyet, elindulunk felfelé a lépcsőn, közben röhögünk, hogy milyen jó lenne, ha úgy kúsznék fel, mint az Átokban, és olyan hangokat is adnék ki hozzá. Egyszer csak teljes sokk ér, emósok mindenütt. Beszaladok arra a részre, ahol le lehet ülni, oda megyek valakihez, magyarázok (már nem tudom kihez), aztán inkább iszom egy sört, és leülök hátra, hogy tökéletesen lássak mindent. Nem, nem nézek körbe, rágyújtok. Most nézek körbe. Jobbra tőlem egy mintás pulcsis, fekete, szembelógó hajú lány sírdogál, a százhatvanas kicsit elhízott barátnői próbálják vígasztalni, és rendben tartani azt a hatalmas fekete sminket, amit amúgy sem igényesen kent magára, és sokkal jobban nézett ki lefolyva. Ujjal mutogatok, röhögök, empátia nulla, aztén jobbra nézek, magyarázok egy egymás ölében ülő fiúpárról, kacarászom, aztán még sokminenkiről… Végezetül szemembe ötlik Kortez drága, akihez odajött egy kalapos fiú, aki elméletben a lakótársa lesz (vagy már most az, nem tudom). Megkérdeztem, hogy ő is emós-e, és legnagyobb meglepetésemre azt felelte, ő egyedi. Kortez nem mulasztott el felvilágosítani arról, hogy ez a fiú húszéves. Na itt már felszaladt a szemöldököm, és elgondolkoztam megint azon, hogy én milyen koravén is vagyok. Tizenhét, lassacskán tizennyolcévesen nem állítom magamról én sem, hogy egyedi vagyok, mert már sajnos senki nem vallhatja magát igazán egyedinek itt, 2010-ben. Egyszóval jót vigyorogtam a fiú kijelentésén, megmondtam neki, hogy ő is egy, a Magyarországon élő másik ötmillió egyedi fiatalból. (Persze nyilván sokat mondok, de az ötmillió jól hangzik.)
Nos ezek után még álltam Hosanya hasán, örültem, hogy megint találkoztunk, ezer éve nem láttam. : ) Szóval ácsorogtam a hasán, jóleső érzéssel töltött el, hogy könnyű vagyok (illetőleg ezt mondta), aztán mentünk be táncolni. Jól éreztem magam, kötözködtem még emósokkal, az éjszaka végén Gergo meg Timi még valami napocska-formára alakított hajú fiú haját is széttúrták, meg felhúzták egy lány tangáját, aki kedves barátnőjével csókolózva feküdt a színpad szélén (tőle jobbra ugyanez, csak nem kétszáz kilóval, kicsit színvonalasabban, de szintúgy undorítóan).
Amin még felidegesítettem magam, az kedves Roli, és Dani nevezetű ismerősöm volt, akik egy Versailles (!!!) szám alatt tapogatták egymást, illetőleg a mellettük álló kétszázkilós leopárd mintás pulcsis lány a barátnőjét. Mindezt Versailles alatt, és kicsit megharagudtam, nekem ez olyan, mint egy Gárdistának, ha a Himnusz alatt nekiállna egy cigány szülni. Persze nem vertem meg senkit, csak csúnyán néztem szokás szerint. :”D

És hogy mi volt ennek az emósinváziónak az oka? Nos kérem szépen, ahogy hallottam a Ribancok Éjszakája nevezetű fergeteges rendezvényre nem engedték be a tizennyolc éven aluliakat, így kerültek el hozzánk, a Digital Sushira… Ez pedig felmerít bennem egy kérdést, és talán bennetek is: Akkor nem volt senki a Glamben? :””D

Egyébként én remekül éreztem magam, az emósok csak feldobták a bulit, volt kit cseszegetnem, mindemellett még táncolhattam is, és ázsiai zenét hallgathattam, ennél jobb nem is lehetett volna. ; D

Indie fiúk – mind melegek, vagy csak úgy néznek ki?

A minap egy érdekes vitát folytattam a Controlban egy fiatalemberrel a homoszexualitásról. Elfogadott, gáz, vagy van akit ez még fel is izgat? Nos ez animékről való csevej folyamán került elő, amikor is megemlítettem a Junjou Romanticát, miszerint én szeretem, és felsoroltam, mint kedvencet. Erre a válasz az volt, hogy yaoiban az összes férfi szereplő igen lányos külsőt kapott, amire én megráztam a fejem, és egy AMV segítségével be is mutattam neki, hogy ez nem így van. Aztán felvetődött a yuri is, miszerint a férfiak 80%-a szerint a yuri izgató, és nyilvánvalóan szívesebben néznek yurit, mint yaoit. Na itt a probléma, ugyanis szerintem ha egy férfi azt mondaná, hogy igenis, ő szereti a yaoit, azt mondanák, hogy semmiképpen sem heteroszexuális, ugyanez lányoknál, ha azt mondanám, hogy szeretem a yurit, akkor én egyből leszbikus, de minimum biszex lennék. Mivel egy hímsoviniszta világban élünk, az, ha valaki leszbikus sokkalta elfogadottabb, mint ha meleg, elvégre a férfiakat ez izgatja. Szerintem egyik sem túl pozitív dolog, végtére is ösztönök ellen teszünk, szaporodás kizárva. Ha egy homoszexuális pár gyereket fogad örökbe szintén elég sok ellenvetést hozhat, ugyanis ott van az, hogy mit lát a gyerek. Bemegy az óvodába a kisfiú/kislány, megy az “én apukám megveri a tiedet, mert ő nagyon nagyon erős” jellegű vita, és akkor szerencsétlen gyerek elgondolkozik, hogy most mégis mi van? A gyereknek vagy két anyukája van, vagy két apukája, és nem tudja, hogy mit mondjon, hazamegy mélyen tisztelt “szüleihez”, és megkérdezi… anyuk, apuk nem tudnak mit mondani, hogy magyarázzák el ezt egy három-hétéves gyereknek?

Ezt csak így bevezetőnek írtam, nem vagyok én semmi jónak elrontója, de még mindig nem értem a dolgot. Mégis miért elfogadott a homoszexualitás ebben a dekadens társadalomban? Hanyatlik az emberi erkölcs, tudjuk, régen megölték azt, aki a saját neméhez vonzódott, vagy minimum kiűzték a városból/országból, ha ilyesmin kapták. Mégis miért? Erre kerestem a választ, és tulajdonképpen még mindig keresem.

Aztán itt vannak az indieboyok. Nem vagyok túl informált a témában, az indie tudtommal, mint stílus a mainstream ellen irányult eredetileg, más zenéket hallgattak, máshogy néztek ki, és máshogy gondolkoztak, mint ahogy ez elő volt írva. Ma már szerintem ez is elég közhelyes, az indieből is egy divatcikk lett, az egész arról szól ki, hogy hogyan nézzen ki az adott fiatalember, vagy lány. És persze mind tagadja, hogy ő indie, ez elmaradhatatlan. Én nem voltam, és nem is leszek a stílus követője egyébként, szimplán utánaolvastam, de aki ezt megkérdőjelezné, attól várom a kommentárban ennek okfejtését. Nos felvetném, hogy az indie fiúk nagyrészt melegnek néznek ki… sőt, egy részük az is. Ahányszor elmegy mellettem egy ilyen fiatalember a Váci utcában, vagy egy ilyen jellegű bulin, nem tudom megállni, hogy el ne gondolkozzak a nemi identitásán. Be is linkeltem nektek egy képet a fuckyeahindieboys.tumblr.com oldalról, ahol mindig csorgatom a nyálam ugyebár, mert meg kell hagyni, öltözködésileg igen kifinomult a stílus, ez egy jellemző dolog. Namármost az a férfi, amelyik stílusérzékkel rendelkezik (nem mind, de nagy része) egyértelműen meleg. Nem tudok dönteni, én még nem láttam hasonló jellegű férfiembert nő, vagy legalábbis nőhöz hasonlító egyed mellett, és ez további kérdéseket vet fel. Itt van egyből, hogy MIÉÉÉRT!? Sajnáljuk, lassan nem marad olyan fiú, aki nem a saját neméhez vonzódna, és zavaró. Igenis zavaró egy lány számára, ha egy buliban egy “dugható” fiúpár megy el mellette. Mármint engem zavar, nem akarok általánosítani, vagy más nevében beszélni. Kéremszépen várom azok jelentkezését, akik hasonlóképpen néznek ki, és nem homoszexuálisok, és amennyiben akad legalább öt ilyen, külön postot szentelek nekik, és megdöntik az állításomat, miszerint minden indie fiú meleg.

Azon gondolkozom már hetek óta, hogy vajon miért nincs egyéniségük az embereknek? Nyilvánvalóan nem öltözködésre gondoltam, stílust bárki vehet magának, akinek van pénze, betévedhet akármelyik divatos üzletbe, ahol gyakorlatban már összeállított szetteket talál, és nem sok ész kell ahhoz, hogy ezeket a ruhadarabokat ízlésesen állítsa össze.
Szóval nem öltözködésre gondoltam, ma már nem tartom ezt olyan fontos dolognak (lehet azért, mert jelenleg nincs rá igazán keretem, és belesavanyodtam). Inkább személyiségileg értettem. A legtöbb embert öt perc alatt be lehet kategorizálni arc, vagy az alapján, hogy hogyan viselkedik. Itt van például egy lány, akit nem is rég ismertem meg. Első ránézésre olyasvalakinek tűnik, aki iskola után hazamegy, tanul, és nem egy kocsmában tölti a délutánjait. Persze nem csak őt tudnám itt felhozni, van még pár ilyen ismerősöm.
Meglátásom szerint az emberek 80%-a nem vállalja fel magát, nem vállalja az érzelmeit, sőt szerintem vannak olyanok is, akik azt sem vallanák be, hogy milyen zenét hallgatnak, helyette felsorolnak egy pár csudi-csudi cillivilli méjnsztrím előadót, csak azért, hogy ők is divatosak legyenek. Olybá tűnik, ma már az emberek személyiségét is felfalja a média által ránkerőltetett szar, megszabják azt, hogy hogy nézzünk ki, hogy hogyan öltözködjünk, de lassan már azt is, hogy milyen tampont használjunk havonta abban a bizonyos egy hétben.
Természetesen akárhányszor is gondolom végig, ide lyukadok ki… a média. És mekkorát tévedtem… Nem a média hibája, hanem ezé a sok birkáé, aki ezt követi. Hajrá emberek, nézzetek ki úgy, mint a sok celebecske, én meg felöltöztetem nagyanyámat Madonnának. ; )

Hkhfkhfsirziz

Egy darabig most nem írok ide, mert főleg magamnak címezném a bejegyzéseimet… Úgyhogy írok most magamnak valamit egy Word dokumentumba inkább. : )