Benn ragadtam a fejemben

Eljött a pillanat, amikor nem tudok mit írni, pedig akarok. Ha tudnék is írni… valljuk be senki nem olvasná el, vagy ha mégis, akkor is csak olyan, aki nem akarom, hogy olvassa. Sajnos azonban más hely nincs, ahol megoszthatnám ezeket a dolgokat, amik épp foglalkoztatnak, így…

Már amikor ma hajnalban hazaértem rossz kedvem volt. Reménykedtem férfitársaságban az éjszaka folyamán, hogy hátha van olyan, akinek megakad rajtam a szeme… ez azonban elég naív elképzelés volt, így aztán jobban lerészegedtem, mint akartam, és a kocsi hátsó ülésén ülve egy olyan Istenhez imádkoztam, amiben nem hiszek, pusztán azért, hogy ne hányjam el magam.

Ahogy hazaértem azonnal lefeküdtem, dél körül szintúgy letargikus hangulatban, hőemelkedéssel ébredtem. Ettem, aztán Coldrex, ágy, tea, néha pedig szélsőséges állapotok megosztása Facebookon. Körülbelül ezzel telt a mai napom. Egész nap lehúzott redőnyök, kikapcsolt tévé, sötét, némi Hiperkarma, meg Biorobot, és a saját gondolataim. Egész nap kergettem magam a fejemben, és semmire sem jutottam igazából. Azon gondolkoztam többek között, hogy most akkor vajon ténylegesen elűztem magam mellől mindenkit? Vagy csak nekem tűnik így? Ilyenkor sajnos mindig rájövök, hogy mennyire egyedül is vagyok. Az állítólagos barátaim online-ak msnen is, fb-n is, de nem írtak rám. Csak Gergoval és Krisztával beszéltem, senki mással. Talán ők az egyetlenek, akik képesek elviselni szélsőséges hangulatingadozásaimat, amiket meg kell vallanom, még én sem értek. Nem tudom miről írhatnék még, sokminden eszembe jutott, rengeteg dolog az utóbbi tizenhét évből, és arról, hogy nem jutottam még mindig semmire… Ja, és a legrosszabb, hogy azon kívül, hogy van az asztalomon egy tál popcorn nincs mire büszkének lennem.

Na így ömlesztve ennyi, nem hinném, hogy egyhamar írok. Sőt, hozzáteszem, hogy egy darabig nem láttok se MyVipen, se Facebookon, se MSN-en, ha valaki mindenáron el akar érni úgy is megtalálja a módját.

Gyors post

Sok energiám nincs már, na meg lassan aludni is kéne, ha nem akarok úgy felkelni, mint akit fejbe vágtak, de mivel elég kevés emberrel beszéltem az utóbbi héten leírok gyorsan pár fontosabb dolgot… na meg kritizálok picit, ugyanis én még mindig korunk nagy kritikusának képzelem magam.

Szerdán kaptam egy hármast kémiából. Igen, ez nálam nagy szó, másrészt azzal fizettem érte, hogy alig két óra alvás után kellett bemennem… kezem-lábam remegett, idegesen mosolyogtam, de meglett, és Erzsi néni is megdícsért [felkiáltójel]. Mármint megdícsért a maga módján. A holnapi dolgozat viszont szar lesz, nem tanultam semmit.

Péntek, Ribancok Éjszakája @ Glam

Szóval bementem Pestre, találkoztunk Dimbivel Deákon, aztán mentünk a Nyugatihoz. Épp időben hívott fel Krisz, nem kellett leállnom azokkal az emós kislányokkal beszélgetni, akik Dimbit kiszúrták, így aztán el is indultunk szépen. A lépcsőháznál már várt minket Xega és a barátnője, Kira, így aztán fel is mentünk, beszélgettünk, az egekbe repítették az egomat [amúgy nem, de jól hangzott], és tulajdonképpen ennyi. El kell, hogy mondjam Paprikában kellemesen csalódtam – ezt nem is felejtettem el említeni aznap -, ugyanis nem gondoltam volna, hogy ilyen érdekes a gondolkodásmódja, vagy hogy ennyire szórakoztató. Szóval némi csevegés után elindultunk lefelé a Glambe, ahol Xegáék felállították a derítőernyőt, beállították a fényeket, stbstb, mi meg addig elvoltunk Dimbivel, beszélgettünk, ilyenek, semmi különös, ahogy az este nagyrészében is tettük. Nem mondom, hogy a buli rossz lett volna, de én továbbra is erkölcsi fertőnek tartom az RÉ bulikat, nem tartom pozitív dolognak az ilyen mindenki-mindenkivel-mindent bulikat, de persze ők tudják. Az illemhelyiség szintén érdekes volt, a vécék előtt lányok csókolóznak, és magába a helyiségbe be sem lehet jutni, hogy az ember végre pisiljen, ugyanis a WC-t többszörösen is a Capellából már jól ismert sötétszobaként definiálták. Nem lényeg, fiatalok, érezzék jól magukat. Egy körül le is léptünk, szép volt, jó volt, elég volt.

Szombat – Retro Jeans Company fotózás

Hát persze nem lehetett időben felkelteni, így 11-12 környékén futottam be a műterembe, ami nem is nagy baj, mert akkor kezdték a fotózást. Érdekes volt, érdekes volt, csak olyan szinten fáradt voltam, és olyan szinten zavarban voltam, hogy nem tudtam igazán mit kezdjek magammal. Hát igen, előfordul velem az ilyen, ha nem ismerek senkit. Így aztán az elkövetkezendő órákat azzal töltöttem, hogy csendben figyelemmel kísértem az eseményeket, ha kérdeztek válaszoltam, de többnyire nevetségesen éreztem magam. Mindemellett hihetetlenül érdekes volt az egész, csak ámultam-bámultam, már amennyire láttam a karikáktól a szemem alatt. Öt körül hazaértem, ettem és bedőltem az ágyba, onnantól se kép se hang, úgy vasárnap délig.

Dekadencia

A dekadencia még mindig hanyatlást, visszaesést jelent, én pedig kezdem átértékelni magamban a dolgokat. Érzem, hogy visszaesek a depressziómba, amiből oly nehezen valamilyen szinten sikerült kimásznom, és nem tudni meddig bírom még. Tegnap rámtört egy sírógörcs – ezért sem mentem iskolába. Wobe volt olyan kedves, hogy azt mondta beteg vagyok, ezért hálás is vagyok neki, de tényleg, és nem írónikusan mondom. Szóval a tegnapi napom azzal telt, hogy vagy aludtam, vagy bőgtem, ami rám nem különösképpen vall, ugyanis alig alszom… ettől függetlenül nagyjából hat órát tölthettem ébren a huszonnégyből. És ezennel kedves olvasóim jön a kérdés, hogy mégis mi bajom? Láthatólag jó dolgomban már nem tudom mégis mit csinálhatnék. Végül is tök jó, látom, ahogy az ismeretségi körömben mindenki elér valamit, és én teljes mértékig irigylem őket, akár tetszik, akár nem. Én ugyanott vagyok, mint két éve, és nemsokára tizennyolc leszek. Az iskola nem megy. Mindemellett ahányszor meghallom nagyapám hangját sírásra görbül a szám. Beállt az új rendszer, egy hétig józan egy hónapból, a maradék hármat az alkohol édes mámorában tölti. Amikor átmegyek a kép leírhatatlan… kajamaradék mindenhol, vagy tányérban, vagy nem, az alkohol, a cigarettafüst és a testszag kellemes elegye, esetlegesen hányás, borosüvegek szerteszét, csikkek, és amit még el lehet képzelni… Dekadencia. Néha kopogtat az ajtón, én olyankor már kikészülök, és kérdéses meddig bírom még, és ezt most teljesen szubjektíven mondom. Az emberek kezdenek elfordulni tőlem, egyre inkább magamba fordulok, egyre többnek képzelem magam annál, ami vagyok, egyre újabb neveket kapok, egyre újabb tulajdonságaimat ismerem meg mások szemszögéből, ami szabályosan fájdalmat okoz. Anyukám persze nem különösebbképpen törődik a dologgal, pedig igazán szükségem lenne külső segítségre… tudja, hogy hypochonder vagyok [elismerem, valóban az vagyok] és ezért nem is érdekli annyira. Jobb is, hogy nem mentem be, nem tudom hogy bírtam volna elviselni, hogy Erzsi néni kiabáljon velem, lehet bőgve kiszaladtam volna a teremből. A jegyeim romlanak, már bejárni se sok kedvem van, és kezdek megint beleszarni a dolgokba. Cél volt az Iparművészeti Egyetem, de érzem, hogy álmom, hogy fotós legyek kezd egyre távolodni, és lassan délibábhoz hasonlatosan foszlik szét előttem. Nevetséges, hogy még amikor – a változatosság kedvéért – sírok is képes vagyok némileg költőien fogalmazni. Egyébként önnön létem szánalomra méltó valója is elképeszt, nem is tudom minek írok ilyet, amikor vagy olyanok olvassák, akiknek nincs közük hozzá, vagy olyanok, akik unalmukban már a blogom olvasására fanyalodnak.

Nem tudok ennek címet adni

Kezdek megint kiesni a fejemből, mint mindig. Nincs olyan pillanat, hogy tökéletesen boldog lennék, ezt eddig is tudtuk (kivéve részegen persze, de az más, alkoholista mégsem lehetek), most viszont már kezdem úgy érezni, nincs olyan pillanat, amikor ne lennék szomorú. Úgy érzem nincsenek barátaim, illetve vannak, de eldöntöttem, hogy nincsenek. Hiába, nincs jobb dolgom, mint ilyeneken gondolkozni, itt ülök apámmal a tékában, aki nem mond semmit, mert nem tudunk miről beszélni… fura, a saját apám, és nem tudok vele beszélgetni. És akkor most jönnek a könnyek, de nem sírhatok, mert hülyének nézne, ha sírva fakadnék itt. Ez az a pillanat, amikor az ember fogná magát, és kimenne a játszótérre, ahol kiskorában annyit játszott, elszívna egy cigit, és tiszta fejjel átgondolná a dolgokat. Kezdjük azzal, hogy hideg van. Folytassuk azzal, hogy cigim sincs. És talán be is fejezhetjük ott, hogy nem tudok tiszta fejjel gondolkozni. Most utálok mindenkit. Jobb lenne közömbösnek lenni, de most egyszerűen gyűlölöm az emberi társadalmat. Hülyén hangzik, de így gondolom éppen, nyilván változni fog, de… minek? Szeretnék picit egyedül lenni, de nem tudok. Már nem csak gyűlölöm az embereket, de hajléktalannak is érzem magam. Szóval a helyzet siralomraméltó, és ezennel eldöntöttem, hogy nekem nincsenek barátaim, ettől a pillanattól fogva. Hogy holnap délelőtt mit csinálok, azt nem tudom, szerintem veszek magamnak valami alkoholt, és jól bebaszok egyedül, csak a BKV sztrájk, és remek életem örömére.

Megint kell valamit írni

Meglepő módon elhagyott az ihlet, nem tudok most se írni, se fotózni, egyszerűen nem tudom mégis mi lehet velem. A BKV és MÁV sztájkja miatt itt ülök egész nap ezen a kilenc négyzetméteren és olvasok, de most valahogy arra sem tudok koncentrálni teljes mértékben, mert szokás szerint jár az agyam, méghozzá teljesen felesleges dolgokon.

Barátságról gondolkoztam most. Kezdenek elfogyni körülöttem az emberek, legalábbis így érzem. Egyre kevesebb embert vallhatok a barátomnak (ez vagy azért van, mert megváltoztak a nézeteim, vagy szimplán eltávolodtam tőlük, nem tudom) tudom elmondani, hogy mit érzek, egyre kevesebb emberrel tudom megosztani azt, amit gondolok. Persze lehet az én hibám, lehet nem, de rám vall az is, hogy először másokban keresem az okot, aztán gondolkozom el csak azon, hogy lehet velem van a baj. Az újévi fogadalmamat már régesrég megszegtem. Kitaláltam, hogy kedves leszek mindenkivel, és megpróbálom tolerálni az emberi butaságot is, ezzel azonban már most csődöt mondtam. Wobe és Zsombi már így is jókat virultak a fogadalmamon, most pedig az, hogy nem is sikerül… persze ők mindig mulatnak ilyeneken, már azon is jókat mosolyogtak, amikor kijelentettem, hogy vannak érzéseim. Pedig igenis vannak… az más kérdés, hogy sem én, sem pedig mások (talán Krisztát és Erikát leszámítva) nem törődnek velük.

Na megint csak itt vannak ezek az emocionális szövegek, és még csak bele sem lendültem rendesen, büszke vagyok magamra, mindjárt visszaállok a sorba és emós leszek, ha ez így megy tovább. Vicceltem, humoromnál vagyok ma is. : P Szerintem ennyi, amit most le akartam írni, már a gépelés is nehézségekbe ütközik…

Újabb hét

Igen emberek, egy újabb hét telt el, illetőleg fog eltelni, és nem alkottam semmit. Illetőleg egy szociofotóm készült (Fészbúkon és Májvipen megtekinthető), de semmi különös, még mindig nem írtam, pedig újévi fogadalmaim egyike az volt, hogy elkezdem első regényemet végre. Hát nem sikerült.

Coffe Heavenben tartózkodom, Chloé most ment el. Jól éreztem magam ma, jó kedvem van, csak kezdek bepunnyadni. Begöndörödött a hajam, de most nem érdekel, alternatívság van, megmondotta vala a fentebb említett közösségi portálok egyike is, hogy művészieskedő lófasz vagyok. Ötkor találkoztam Chloéval, és terveink szerint elindultunk a Művész Kávéházba, ahol a Finnaires esernyőm, és a hely sznob mivolta miatt nem mertem bemenni. Igaz, hogy tele van színészekkel, és művészekkel, de tekintve, hogy még mindig nem vagyunk milliomos (milliárdos??) művésznők, inkább kihagytuk, és elindultunk a Mozartba, ami színtúgy zárva volt, így irány a Coffe Heaven, ahogy az szokott lenni. Szeretem ezt a helyet, hangulatos, és újabban nagyon felkapott, így tömeg volt. Nem volt hely, így esetlenül ácsorogtunk, Fasori elitekhez méltatlanul a dohányzó és a nemdohányzó részek között ácsorogva, ámde egy színész fiatalember segítségünkre sietett, és felajánlotta, hogy helyet foglalhatunk az asztalánál. Nagyon szimpatikus volt, kicsit beszélgettünk vele, ekkor derült ki, hogy színész. Amikor felszabadult a dohányzóban egy asztal, mi elfoglaltuk, a férfi elköszönt, sietett a színházba… jó egyeseknek, lennék én is végre valaki, hogy ha azt mondom ez és ez vagyok, akkor az emberek csak elismerően bólintsanak. Szép lenne… Leültünk immáron csak Chloéval, fennsőbbrendű, Fasori elitekhez méltóan beszélgettünk a művészetről (Ő megajándékozott, én meg otthon felejtettem az ajándékát), és jupi.

Nos ennyi lenne, megérkezett Dimbul, így aztán én ezt most befejeztem, majd holnap írok. Puszi. : )

Mainstreamről most így kell

Egy kedves ismerősöm az utóbbi időben nagyon rákapott egy Ke$ha nevezetű énekesnőre, sőt, rajta kívül most sokan mások is, amit nem értek. A zene… igazából ugyanolyan, mint minden más. Most nem feltétlen ezt a lányt szeretném szidni, mert vicces ennek a számnak a szövege is (nézzen utána, aki akar)… igenigen, pont a Viva nézőközönségének való: “I wash my teeth with a bottle of Jack”… Jack gondoljuk Jack Daniel’s… Ezt tanulják a fiatalok. Persze, tudom én beszélek tizenhétévesen, de a Vivát rengeteg fiatal nézi, 10 éves kortól, nem? Na mindegy, nem is erről akartam írni, mert teljesen mindegy, hogy miről szól ez a szám, annyi más helyről lehet tanulni a rosszat… inkább most úgy egyáltalán a mainstreamet kritizálom.

Ugye feltettem már a kérdést: Miért nem mutatnak az embereknek igazi zenét? Olyan zenékre gondoltam, ahol nem torzítják el az emberek hangját olyan mértékig, hogy az már jó… Olyan emberekre, akik nem csak hirtelen előkerültek a semmiből, nem azokra a megcsinált celebecskékre gondolok, akik ebből a fent említett csatornából áramlanak a fejünkbe, hanem igazi emberekre, akik valamit tettek is azért a minimális hírnévért, amire szert tettek. Miért tud az MTV a Folyt. köv.-ben (megjegyzem: éjjel) normális zenéket adni, és a Viva miért nem teszi meg ezt? Persze tudom, az MTV sokkalta alternatívabb dolgokat mutat be, a nézőközönség is inkább a kisebb, ámde mégiscsak sokkalta kultúráltabb fiatalokra korlátozódik le… Ettől függetlenül néha-néha illene zenét is hallaniuk az embereknek. Gondolok itt akár Hiperkarmára, Péterfy Borira, Kaukázusra, Kiscsillagra… és még sok más előadó van, akit most ide sorolhatnék, és persze nem feltétlen kéne Magyarországra korlátozódni, biztosan külföldön is van még zene, például The Kooks, vagy Wombats, Yeah Yeah Yeahs, ilyesmi. Nem azt mondom, hogy csak alternatív zenéket kéne hallgatnia mindenkinek, ez nem is lenne lehetséges, mert akkor tele lenne olyan emberekkel a világ, mint én, vagy ismerőseim nagyrésze, elviselhetetlen lenne, hogy mindenki mindig csak osztja az észt, és van véleménye, nem csak követi a már megadott divatirányzatot, gondolatmenetet… épp csak azt próbálom mondani, hogy lehetne valami igazit is mutatni az embereknek, ami nem Photoshoppal készült, hanem tényleg valóságos, és az, ami.

Vitatkozni is lehet velem, ott van Lady GaGa, őt mégis szeretem, igen. Megmondom ennek is az okát: ő olyat tett, amit kevesen mernének felvállalni. Mind botrányos öltözködésével (ami szintén egy megadott mű-dolog, de mégiscsak bevállalja, és ezt kevesen csinálnák), mind zenéjével kitűnt a többi mainstream előadó közül. Először volt a jellegzetes, tőle már ismert “mamamama-popopopo” dolog, ami vicces, mégis bejött, és az óta is rendszeresen nyomatja “lávgémlávgémlálávgém”-et, vagy “rararara”-t. :””D Igen, ez most nagyon vicces leírva, de tényleg bejött neki, és hiába mű, mégis egy hivalkodó személyiséget takar maga mögött, szóval ez a része valódi, de persze lehet ez az elképzelésem is megváltozna, ha most összefutnék vele, és beszélgetnénk, de erre valószínűleg nem fog mostanság sor kerülni, így nem változhat meg a véleményem sem. Másrészt láthattunk tőle egy zongorás fellépést is (youtube-on rá lehet keresni), jól zongorázik, és ezt úgyszintén kirívóan, a széken állva.

Na leírtam, amit akartam, tessék vitatkozni velem, azt szeretem. : P

Láttam a Viva Trendet

Illetve most nézem, jobb dolgom híján, hátha látok valami érdekeset. Hát láttam is kéremszépen. A lánynak készítettek egy sminket, pink csillámpor, zöldes színű műszempilla, alul fűzöld valami… Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha nem ragasztottak volna hozzá ezüst színű csillagot az arcára, nem raktak volna rá két kiló pirosítót, és szájfényt. Szegény lány úgy néz ki, mint egy transzfesztita. Természetesen én megértem, szilveszteri partira készült a smink, ugyanis ez egy újévi adás volt, de nem értem mi okból kell szilveszterkor transzinak öltözni. Lehet keverik a szilveszter éjszakát a farsanggal meg a halloweennel… A másik, hogy aztán elvitték egy üzletbe felöltöztetni. Nem tudom leírni az üzlet nevét, és nem akarom magam azzal égetni, hogy rosszul írom le, de persze megvan a magam véleménye. Tulajdonképpen nem egy alacsony árkategóriájú hely, ellenben a ruhák, amiket árulnak ott szerintem épp csak megütik az ázsia center színvonalát, és úgy is néznek ki… flitter, csilli-villi, mélyen dekoltált, nagyon rövid, és a többi, amit talán mindenki ismerhet, aki egyszer is elment a Nyugati pályaudvarnál az aluljáróban akár éjjel, akár nappal. Nos leginkább a Bank Dance Hall-ba járó fiatalok öltözködési stílusához tudnám hasonlítani az egészet (igen, tudom, hogy már bezárt, de mit mondhatnék mást?). Nem maradt meg bennem sokminden abból, hogy mit viselt a lány, csupán az, amit szilveszter éjszakájára ajánlottak neki: latexnadrág, magassarkú (nem mellesleg nem tudott benne járni szegény), mindehhez pedig egy csillogó, lila, fura szabású, mélyen dekoltált felső. A haját még persze nem említettem… csattos póthaj (pink), felül egy része göndör, a többi pedig egyenes.

Persze, értem, sminkmesterek, stylelistok, mesterfodrászok stbstbstb, de mégiscsak… valamilyen szinten talán ésszerűbb lenne követniük egy minimalistább irányzatot, ahol ténylegesen a divatot mutatják be az embereknek, nem pedig az utcán látott, igénytelen valamit, amit arrafelé divatnak neveznek…

Akinek ez nem tetszik kapjon be

Angol szöveg [szerintem hihetetlenül jó]

Oh, rain, the earth,

the place to be, the meaning of being

“Say to me! You are not alone!”

I lost one thing in heavy rain.

It had been so pleasure for me.

I was knocked by the sky, then

talking to the mud

I’m pretending to look for it.

I don’t have a mind to find it at the beginning.

So I don’t have a confidence to find it.

But I’m irritated.

Why my heart is so trembling?

I’m not afraid of being lost.

I’m not sorry of being lost.

Just only I want is being in dirty.

The things to need for me now is

to lost everything and to lost a idea which way to go.

And to ask nobody for help then to kill myself.

You are not alone.

Throw away stupid sympathy.

Throw away everything.

Dirty dark sympathy is meaningless.

You should not rely on it.

Nothing will be by you.

You are not alone

I’m asking for the reason why I’m here.

I’ve lost the meaning of being here.

Oh, rain, the earth

the place to be.

Tell me,

When and by whom I’ve been influenced

and lost my heart?

What is the reason to be here now.

Tell me,

When, where and by what I’ve been polluted

and lost my eyes?

Oh, rain, the meaning to be here now,

Tell me my reason detre,

fall the rain to my body.

My reason detre,,,

Meaning of my being here,,,

I’m crying in the rain,

Rain let mud out of my body.

Ribancok Éjszakája ~ Dec. 27.

Igen, igen jelen voltam, még akkor is, ha ez tőlem meglepő, és még blogolok is róla, mert meglepően jól éreztem magam. Na lássuk váccápp.

Gergoval nyolc körül értünk a Kálvin térre, ahol bementünk anyám munkahelyére, ittunk egy Malibu-ananászlevet és elszaladtunk Moszkvára Daniékkal összefutni – akik majdnem jöttek velünk, de végül nem tették -, és szaladtunk Oktogonra. Nos irány a játszótér felé, ott van pár ismerős, de minek köszönni, ma sznobok voltunk, így irány Glam elé, miután felhívtam Wobeékat. A második Coronita, és a többiek részéről valami sör, és némi pezsgő elfogyasztása után beléptünk a szórakozóhelyre. Ezt nem kevés előítélettel tettem, lévén részemről a Halloween-es parti is hatalmas punnyadás volt, habár biztosan volt, aki jól érezte magát ott is, én nem tettem. Kint némi beszélgetés, kabátlerakás, néhány embernek köszönés, ilyenek, majd kezdődött is a koncert – ami miatt konkrétan lementem. Fotózgattam, már ahogy a fények engedték, mert én hiába kértem Wobeékat, hogy kérjenek meg valakit, hogy a fénytechnikával csináljanak valamit, kaptam szerencsétlenekre kék pöttyöket, így nem garantálok semmit. Direkt kértem. Fel is idegesítettem magam, a zajban erősen kurvaanyáztam a gépemnek, de azért kattogtattam, hátha. Persze én elfogult vagyok, de szerintem a GT megint jó volt, ez úton is gratulálok. Elfogyasztottam a következő Coronitámat, aztán úgy döntöttünk megyünk – igen, megyünk. Valami kocsma Oktogonnál, de fél óra múlva zárás, így irány a Nyugatinál az a kareokes hely, ahova az elmúlt hónapok során már beestünk párszor. Tequila, sör, legalábbis részemről, így aztán egyből táncos kedvemben lettem, és talán valamelyest moderálhattam volna magam, mert a Boldog születésnapot című Halász Judit (??) számot azért mégsem kellett volna a terem végéből üvölteni csocsózás közben… Az antipartifaceket (Wobe, Zsombi, Tádé) persze leittam megint, ők azt hiszem be is rosszultak, és fogták magukat és távoztak. Nem lepődtem meg, elhatároztuk, hogy visszamegyünk Glambe, ahol a biztonságiak szerencsére felismertek, így aztán be is mentünk, lepakoltuk a cuccainkat az öltözőbe, majd rátaláltuk a kareoke-teremre, ahol őőő… nos Nótár Mary-t énekeltem (!!!) elméletben Gergoval, Masnival és Dimbullal, ehhez képest csak az én hangom hallatszódott, és csak én énekeltem, ezért nagyon hálás vagyok, senki nem nyomott el, hallotta mindenki, hogy milyen amikor énekelek. Hahaha. Aztán táncoltunk… mindenre. Igen, előfordul. Megismertem egy Alex nevű emós fiút is, aki tök rendes volt, még azt is tudta, hogy érdi vagyok, de nem tudom honnan. Aztán táncoltunk, igen, ez is biztos, aztán találkoztam még Winterssel is, és körülbelül ennyi, négy körül léptünk is haza… szóval körülbelül tegnap ilyenkor.

Képek itt