The Kolin koncert az U26-ban

A minap természetesen én is jelen voltam az U26-ban megrendezésre kerülő Kolin koncerten, hiába néztem volna meg a The hated tomorrow-ot is élőben, lekéstük, így aztán ezt a lehetőséget elmulasztottam… túl sokat szenvedtünk, és várakoztunk össze-vissza előtte, de persze a jelentős mennyiségű alkohol, amit elfogyasztottunk ellensúlyozta az egészet. Megérkeztünk, nem tudom hánykor, sajnos a szesztől mindig megromlik az időérzékem, és ha akkor éppen tudom is  a pontos időt, másnapra száz százalék, hogy elfelejtem. Ott találkoztunk Zsombival és Esztivel, leültünk hátul a padra, és a többiekkel együtt elfogyasztottuk a kis boroskólánkat – amire persze egyből kellett egy rágó, nem szereti senki a kocsmaszagot, így én sem. Miután ezzel megvoltunk, beálltunk a második sorba előre, ahol elénktolakodott pár nagyhajú lány, az egyik épp megélte azt a súlyt, amikor már érdemes lenne levágni, de volt szép véjfárer szemüvege azon a csodás malacképen, menőbb volt, mint én, úgyhogy nem bántottam, csak lesúlytó pillantásokat vetettem rá – barátnőjének pedig a vállára hamuztam mérgemben… de megérdemelték… vagy csak részeg voltam, mindenesetre akkor éppen nagyon humorosnak találtam magam. Kiéltem magam a csíkos inges fotós bámulásában, lehet többnyire inkább őt figyeltem, nem is a koncertet, hülyének is nézhetett szegény, de ettől függetlenül a zenei élmény ugyanúgy átjött. Először hallottam őket élőben (legutóbb amikor részt vettem a Kolin koncertjén több ismerősöm állítása szerint is playbackről ment az egész), de meg kell hagyni így is remek volt. Az új album szintúgy elnyerte a tetszésemet, a Mary Poppins című számuk kifejezetten tetszett. Természetesen még mindig nem vagyok az a koncerten tombolós, sikítozós, ugrálós arc, de nem bírtam megállni, hogy egy-egy ismertebb számra ne táncoljak én is a többiekkel. Mindezt összefoglalva remek hangulat, remek koncert, minden szép volt és jó. Az egyetlen, amit már múltkor sem értettem, hogy ha egy fellépésen bevállalják a Lollipop Factory ruháit, alapjáraton, mint közember miért nem viselik őket, vagy legalább koncert után miért nem… Ha már színpadon bevállalják illendő lenne – legalábbis szerintem. Elgondolásom szerint viszont ez is inkább reklám, és erősíti az egész zenekar egyéniségét.
Na jó, összefoglalva jó volt, jól éreztük magunkat – azt hiszem beszélhetek a többiek nevében is, Esztiében legalábbis mindenképp.

Ennyi voltam mára, jóccakát : )

Digital Sushi 11. (2010. márc. 12.)

Ígértem nektek tegnap egy kicsit illuminált állapotban egy blogbejegyzést, így aztán mindenképp írnom kell, na meg alapjáraton sem mulasztanék el egy ilyen csodás alkalmat a kritizálásra. Természetesen nem a bulit fogom kritizálni, az remek volt, inkább néhány fiatallal, aki részt vett rajta.

Nos mi Gergoval úgy éjfél tájékán estünk be a Total Metal Clubba, kicsikét részegen, kicsikét punkzenéket énekelve. Ha nem üvöltöttük el még kint háromszor, hogy “Hu há hu hááré, internacionále szolidárité”, akkor egyszer sem, nagyon mókás volt, de szerintem csak azért rúgtam be, mert mielőtt elindultam volna bevettem egy Algopirint fejfájás ellen… erre ittam meg a Controlban két macifröccsöt, és nagyon jó állapotban voltam. Szóval kifizetjük a jegyet, elindulunk felfelé a lépcsőn, közben röhögünk, hogy milyen jó lenne, ha úgy kúsznék fel, mint az Átokban, és olyan hangokat is adnék ki hozzá. Egyszer csak teljes sokk ér, emósok mindenütt. Beszaladok arra a részre, ahol le lehet ülni, oda megyek valakihez, magyarázok (már nem tudom kihez), aztán inkább iszom egy sört, és leülök hátra, hogy tökéletesen lássak mindent. Nem, nem nézek körbe, rágyújtok. Most nézek körbe. Jobbra tőlem egy mintás pulcsis, fekete, szembelógó hajú lány sírdogál, a százhatvanas kicsit elhízott barátnői próbálják vígasztalni, és rendben tartani azt a hatalmas fekete sminket, amit amúgy sem igényesen kent magára, és sokkal jobban nézett ki lefolyva. Ujjal mutogatok, röhögök, empátia nulla, aztén jobbra nézek, magyarázok egy egymás ölében ülő fiúpárról, kacarászom, aztán még sokminenkiről… Végezetül szemembe ötlik Kortez drága, akihez odajött egy kalapos fiú, aki elméletben a lakótársa lesz (vagy már most az, nem tudom). Megkérdeztem, hogy ő is emós-e, és legnagyobb meglepetésemre azt felelte, ő egyedi. Kortez nem mulasztott el felvilágosítani arról, hogy ez a fiú húszéves. Na itt már felszaladt a szemöldököm, és elgondolkoztam megint azon, hogy én milyen koravén is vagyok. Tizenhét, lassacskán tizennyolcévesen nem állítom magamról én sem, hogy egyedi vagyok, mert már sajnos senki nem vallhatja magát igazán egyedinek itt, 2010-ben. Egyszóval jót vigyorogtam a fiú kijelentésén, megmondtam neki, hogy ő is egy, a Magyarországon élő másik ötmillió egyedi fiatalból. (Persze nyilván sokat mondok, de az ötmillió jól hangzik.)
Nos ezek után még álltam Hosanya hasán, örültem, hogy megint találkoztunk, ezer éve nem láttam. : ) Szóval ácsorogtam a hasán, jóleső érzéssel töltött el, hogy könnyű vagyok (illetőleg ezt mondta), aztán mentünk be táncolni. Jól éreztem magam, kötözködtem még emósokkal, az éjszaka végén Gergo meg Timi még valami napocska-formára alakított hajú fiú haját is széttúrták, meg felhúzták egy lány tangáját, aki kedves barátnőjével csókolózva feküdt a színpad szélén (tőle jobbra ugyanez, csak nem kétszáz kilóval, kicsit színvonalasabban, de szintúgy undorítóan).
Amin még felidegesítettem magam, az kedves Roli, és Dani nevezetű ismerősöm volt, akik egy Versailles (!!!) szám alatt tapogatták egymást, illetőleg a mellettük álló kétszázkilós leopárd mintás pulcsis lány a barátnőjét. Mindezt Versailles alatt, és kicsit megharagudtam, nekem ez olyan, mint egy Gárdistának, ha a Himnusz alatt nekiállna egy cigány szülni. Persze nem vertem meg senkit, csak csúnyán néztem szokás szerint. :”D

És hogy mi volt ennek az emósinváziónak az oka? Nos kérem szépen, ahogy hallottam a Ribancok Éjszakája nevezetű fergeteges rendezvényre nem engedték be a tizennyolc éven aluliakat, így kerültek el hozzánk, a Digital Sushira… Ez pedig felmerít bennem egy kérdést, és talán bennetek is: Akkor nem volt senki a Glamben? :””D

Egyébként én remekül éreztem magam, az emósok csak feldobták a bulit, volt kit cseszegetnem, mindemellett még táncolhattam is, és ázsiai zenét hallgathattam, ennél jobb nem is lehetett volna. ; D

Ribancok Éjszakája ~ Dec. 27.

Igen, igen jelen voltam, még akkor is, ha ez tőlem meglepő, és még blogolok is róla, mert meglepően jól éreztem magam. Na lássuk váccápp.

Gergoval nyolc körül értünk a Kálvin térre, ahol bementünk anyám munkahelyére, ittunk egy Malibu-ananászlevet és elszaladtunk Moszkvára Daniékkal összefutni – akik majdnem jöttek velünk, de végül nem tették -, és szaladtunk Oktogonra. Nos irány a játszótér felé, ott van pár ismerős, de minek köszönni, ma sznobok voltunk, így irány Glam elé, miután felhívtam Wobeékat. A második Coronita, és a többiek részéről valami sör, és némi pezsgő elfogyasztása után beléptünk a szórakozóhelyre. Ezt nem kevés előítélettel tettem, lévén részemről a Halloween-es parti is hatalmas punnyadás volt, habár biztosan volt, aki jól érezte magát ott is, én nem tettem. Kint némi beszélgetés, kabátlerakás, néhány embernek köszönés, ilyenek, majd kezdődött is a koncert – ami miatt konkrétan lementem. Fotózgattam, már ahogy a fények engedték, mert én hiába kértem Wobeékat, hogy kérjenek meg valakit, hogy a fénytechnikával csináljanak valamit, kaptam szerencsétlenekre kék pöttyöket, így nem garantálok semmit. Direkt kértem. Fel is idegesítettem magam, a zajban erősen kurvaanyáztam a gépemnek, de azért kattogtattam, hátha. Persze én elfogult vagyok, de szerintem a GT megint jó volt, ez úton is gratulálok. Elfogyasztottam a következő Coronitámat, aztán úgy döntöttünk megyünk – igen, megyünk. Valami kocsma Oktogonnál, de fél óra múlva zárás, így irány a Nyugatinál az a kareokes hely, ahova az elmúlt hónapok során már beestünk párszor. Tequila, sör, legalábbis részemről, így aztán egyből táncos kedvemben lettem, és talán valamelyest moderálhattam volna magam, mert a Boldog születésnapot című Halász Judit (??) számot azért mégsem kellett volna a terem végéből üvölteni csocsózás közben… Az antipartifaceket (Wobe, Zsombi, Tádé) persze leittam megint, ők azt hiszem be is rosszultak, és fogták magukat és távoztak. Nem lepődtem meg, elhatároztuk, hogy visszamegyünk Glambe, ahol a biztonságiak szerencsére felismertek, így aztán be is mentünk, lepakoltuk a cuccainkat az öltözőbe, majd rátaláltuk a kareoke-teremre, ahol őőő… nos Nótár Mary-t énekeltem (!!!) elméletben Gergoval, Masnival és Dimbullal, ehhez képest csak az én hangom hallatszódott, és csak én énekeltem, ezért nagyon hálás vagyok, senki nem nyomott el, hallotta mindenki, hogy milyen amikor énekelek. Hahaha. Aztán táncoltunk… mindenre. Igen, előfordul. Megismertem egy Alex nevű emós fiút is, aki tök rendes volt, még azt is tudta, hogy érdi vagyok, de nem tudom honnan. Aztán táncoltunk, igen, ez is biztos, aztán találkoztam még Winterssel is, és körülbelül ennyi, négy körül léptünk is haza… szóval körülbelül tegnap ilyenkor.

Képek itt

Péntek – NS+LD50

Nem is tudom, hogy mit írhatnék erről, tekintve, hogy elég kevés időt töltöttem bent az éjszaka folyamán Kezdjük talán a legelején, lévén találkoztam Kálvinon Alizzal, Edinával, Sharkkal és Chrissyvel [utóbbi kis késéssel érkezett], aztán elmentünk Deákra Aliznak cigiért, illetve nekünk még alkoholért, ami most meglepő módon egy Garrone Cherry-ben testesült meg. Fel hármas metróra, irány Árpád híd, ahol többször is villamosoztunk, ugyanis párszor elindultunk rossz irányba, végezetül azonban megtaláltuk azt, ahol lekellett szállni, és HÉV-vel irány a Kék Lyukhoz. Ott aztán nekiálltunk alkoholizálni, mi Chrissyvel még kint maradtunk inni, meg öregasszonyokkal beszélgetni. x D Tizenegy körül végül bementünk, néhány ismerősnek köszöntünk, befejeztem egy csocsó meccset, dumáltunk… Aztán éjfélkor úgy döntöttünk ideje megünnepelni Aliz névnapját egy tequilával, úgyhogy Alizzal és Sharkkal lehúztunk egy pohárkával. Aztán tovább dumálgattunk, meg elvoltunk, meg mindenkivel kb [én kicsit becsiccsentettem], aztán mi úgy döntöttünk [Chrissy meg én], hogy ideje lépni, úgyhogy szarráfagyva, felfutott combfixxel [ami a bal lábamon mindig lecsúszott, mert elbaszódott] elindultunk a Nyugatiba, ami pár percnyi várakozás után ki is nyitott, mi pedig fel akartunk szállni egy vonatra… az elsőn tök sötét volt, és ott horkolt valaki, úgyhogy megijedtünk és leszaladtunk, majd előrébb felszálltunk… oda meg egy pillanat múlva megérkezett egy részeg öregember, úgyhogy onnan is le, és kerestünk egy másik vonatot… aztán megint egy másikat. Körülbelül ennyi, olyan négy harminc környékén elbúcsúzkodtunk, és Chrissy ment a vonathoz, én meg kocsival ugye. Ennyi lenne. ^^

Új Anti Fitness Club CD – kellemes csalódás + tegnap estéről

Most mondhatnám, hogy így meg úgy szar, ahogy azt sokan megrögzötten állítják, akiknek tulajdonképpen maguk az előadók legalább oly mértékben unszimpatikusak, mint nekem, de meg kell, hogy mondjam kellemes csalódást okozott számomra az új cd. Nemrég hallgattam meg, és meg kell, hogy mondjam, tulajdonképpen csak gratulálni tudnék hozzá, amennyiben lenne pofám ahhoz, hogy bármilyen mértékben is kapcsolatot létesítsek velük. A szövegek érdekesek, őszintén szólva persze szokás szerint nem is maga a zene fogott meg, inkább a szöveg, jól eltalálták, talán főleg azért, mert könnyen emészthető [a társaság kevésbé intelligens része is felfogja, hogy melyik szó mögött mi lehet x DD], mindemellett pedig gyakorlatilag mindenkire ráillik szinte az összes szám, így egy depressziós téli estén egész hallgatható is lehet, már ha az embernek bejön az estevanegyedülvagyokúgyhogysírokegypicit téma [én ilyeneken nem tudok sírni, bocs]. A legutolsó Tomi és Gabi duett [??] pedig a múlthavi Wobe-bal való alkoholfogyasztások kellemes emlékét idézi fel, de ezzel nincs semmi probléma, na meg tény és való, ezt többnyire ti [halandók x D] nem is érthetitek igazán. Szóval iróniát félretéve nekem tetszik, akárki akármit is mond. És akkor most a tegnapi estéről egy picit, mert miért is ne…

Tegnap ugye lementünk Wigwamba, természetesen csak tíz után, ugyanis mi nem kívántunk cd-t vásárolni sem, sőt a koncertre sem voltunk különösebben kíváncsiak, de ahogy megérkeztünk, számtalan régi kedves, és kevésbé kedves ismerőssel találtuk magunkat szemben, én részemről volt, akinek örültem, volt akinek kevésbé, de természetesen mindenkit mosolyogva fogadtam, de ez lehetséges, hogy az előzetesen elfogyasztott kisebb alkoholmennyiségnek köszönhető. Wobe és Zsombi egyből elteleportáltak valamerre, mi pedig Krisztával, Erusshal, és Chrissyvel lepakoltuk a kabátjainkat, én odaköszöntem Reniéknek, aztán pedig lehuppantunk az egyik asztalhoz, amit aztán ismételten alkoholfogyasztás követett. Iszogattunk, barátkoztunk, pisilni járkáltunk, ilyenek, szóval csak egy egyszerű punnyadós-beszélgetős este volt részemről – Chrissy részéről kevésbé, mert ő kicsikét részeg volt, és szaladgált, meg rángatott [volna] össze-vissza. Kettő körül leléptünk, és elmentünk Deákra annak reményében, hogy nyitva a meki- persze, hogy nem volt -, aztán elnéztünk Gödör felé, de végül úgy döntöttünk irány Oktogon, és az ottani meki, úgyhogy oda be is ültünk, majd amikor már kellőképpen meguntuk, olyan fél négy-négy tájékán kimentünk, és elácsorogtunk a közeli újságosbódé mellett, Erusshék pedig néha-néha eloldalogtak erre-arra. Körülbelül hatra haza is értünk, és a dolognak ez a része ennyi, képet is dobok fel asszem.