The Kolin koncert az U26-ban
01 máj 2010 4 hozzászólás
itt: Mekkora partiarc vagyok, Valami mégis jó
A minap természetesen én is jelen voltam az U26-ban megrendezésre kerülő Kolin koncerten, hiába néztem volna meg a The hated tomorrow-ot is élőben, lekéstük, így aztán ezt a lehetőséget elmulasztottam… túl sokat szenvedtünk, és várakoztunk össze-vissza előtte, de persze a jelentős mennyiségű alkohol, amit elfogyasztottunk ellensúlyozta az egészet. Megérkeztünk, nem tudom hánykor, sajnos a szesztől mindig megromlik az időérzékem, és ha akkor éppen tudom is a pontos időt, másnapra száz százalék, hogy elfelejtem. Ott találkoztunk Zsombival és Esztivel, leültünk hátul a padra, és a többiekkel együtt elfogyasztottuk a kis boroskólánkat – amire persze egyből kellett egy rágó, nem szereti senki a kocsmaszagot, így én sem. Miután ezzel megvoltunk, beálltunk a második sorba előre, ahol elénktolakodott pár nagyhajú lány, az egyik épp megélte azt a súlyt, amikor már érdemes lenne levágni, de volt szép véjfárer szemüvege azon a csodás malacképen, menőbb volt, mint én, úgyhogy nem bántottam, csak lesúlytó pillantásokat vetettem rá – barátnőjének pedig a vállára hamuztam mérgemben… de megérdemelték… vagy csak részeg voltam, mindenesetre akkor éppen nagyon humorosnak találtam magam. Kiéltem magam a csíkos inges fotós bámulásában, lehet többnyire inkább őt figyeltem, nem is a koncertet, hülyének is nézhetett szegény, de ettől függetlenül a zenei élmény ugyanúgy átjött. Először hallottam őket élőben (legutóbb amikor részt vettem a Kolin koncertjén több ismerősöm állítása szerint is playbackről ment az egész), de meg kell hagyni így is remek volt. Az új album szintúgy elnyerte a tetszésemet, a Mary Poppins című számuk kifejezetten tetszett. Természetesen még mindig nem vagyok az a koncerten tombolós, sikítozós, ugrálós arc, de nem bírtam megállni, hogy egy-egy ismertebb számra ne táncoljak én is a többiekkel. Mindezt összefoglalva remek hangulat, remek koncert, minden szép volt és jó. Az egyetlen, amit már múltkor sem értettem, hogy ha egy fellépésen bevállalják a Lollipop Factory ruháit, alapjáraton, mint közember miért nem viselik őket, vagy legalább koncert után miért nem… Ha már színpadon bevállalják illendő lenne – legalábbis szerintem. Elgondolásom szerint viszont ez is inkább reklám, és erősíti az egész zenekar egyéniségét.
Na jó, összefoglalva jó volt, jól éreztük magunkat – azt hiszem beszélhetek a többiek nevében is, Esztiében legalábbis mindenképp.
Ennyi voltam mára, jóccakát : )
máj 01, 2010 @ 20:54:46
azt tudom mondani, mint amit eddíg is… lehet h zeneileg valóban jó, de magyarországon nincs helye ekkora megcsináltságnak se nekik, se bárki másnak. am wobe voltam…
máj 01, 2010 @ 21:40:04
Sejtettem, hogy te voltál… De a megcsináltság mögött azért legalább tehetség is van… Na meg szerintem komolyabb szervezés van amögött a kismillió sztárocska mögött, mint mögöttük. Ott van akár az AFC (zeneileg szintén jó), de van Barbee (nem tehetséges, de mégis mindenhol szerepel), vagy akár Hien is (a hangja neki is jó, de nincs elég esze ahhoz, hogy beleszólhasson a saját dolgaiba), de megszervezik az egész életüket.
máj 02, 2010 @ 15:23:03
de a megcsináltság és a szervezettség nem ugyanaz
máj 12, 2010 @ 06:43:36
Értelek, tudom, hogy nem ugyanaz, és megcsinált, de ezen felül jó.